Tél

14 Jan Tél

Égből pottyant gondolatok

Eltűnik a világ szennye, hó dunna alá bújik a rendetlenség

Vannak az életnek egyetemes témái. Amik mindenki életútján szerepet játszanak. Lehet, hogy nem érezzük, de jobban hatnak ránk, mint gondolnánk…

Tél…

Az igazi tél: számomra varázslatos évszak. Az évszak, melyben legközelebb kerülhetünk önmagunkhoz, másokhoz, az Ősforráshoz/Istenhez – ahogy nevezed. A hó borította táj szépsége költőket, festőket ihletett alkotásra.

Frissen esett hóban lelassul az élet, letompulnak a zajok, eltűnik a világ szennye, hó dunna alá bújik a rendetlenség. Puha léptünk alatt a talaj, és a levegőben különös illat lebeg… Végre nem rohanunk annyira, végre hallható néha a csönd is, végre tisztaság, rend és szépség uralkodik: mennyei érzés… Lelkünk meghallja szívünk szavát, könnyű elmélyülni, befelé figyelni, az otthon melege és az ünnepek együttléte jobban összefoghatja a családot: csodás lehetőség a részek egyesülésére, az Egység érzésére.

Hófehér tájban a kisebb gyerekeknél itt megjelenik a bicikli helyett a szánkó, mint közlekedési eszköz – természetesen szülő-, s nem lóerővel az iskolába, az élelmesebbek a csatornák, tavak partjának lejtőjén szereznek lendületet átszelve a befagyott vizet… A hóemberek gomba módra szaporodnak a parkokban, kertekben, röpködnek a hógolyók odakinn!

Ha igazán fagy, megindul a szabadtéri korcsolyaélet: kipirult arccal róják a köröket kicsik, nagyok, suhannak a szánkók a jégen. Itt, Hollandiában a korcsolyázás fontos, nemzeti sporttá vált hagyomány. Ha az Elfstedentocht sikerül (11, csatornákkal összekötött fríz városon siklanak az amatőr versenyzők – három évtized alatt hármat éltem meg itt), leáll az élet, leáll a munka – a dolgozók együtt követik tv-n a versenyzőket! A karácsonyi vakáció idején a városok főterén (mű)jégpályák dacolnak a legtöbbször őszies holland téllel…

Valódi télben többen játszanak: élvezik a havat, a jeget. A napsütötte, csípős hidegben isteni érzés sétálni, fölfrissülve érünk haza az otthon még barátságosabb melegébe, a lobogó kandalló tüzénél otthonosan lekucorodunk, elbeszélgetünk, néha még egy társasjáték is előkerül. (A múlt héten a magyar barátnőim lelkendezve érkeztek az újévi pezsgős összejövetelünkre: „Végre fagy, végre tél van” – ez itt a magyaroknak valószínű elengedhetetlen feltétel, hogy otthon érezzék magukat…)

Talán fagyban, frissen leesett hóban minden emberből könnyebben kibújik a gyerek… S milyen fontos megőrizni a gyermeket is magunkban, rácsodálkozni az élményre, nem elfelejteni „semminek örülni”, gondtalanul kacagni, őszintén sírni! Érezni, hogy bármilyen komolynak is látszik, bármennyire is fáj, és ha meglep az öröm, félünk elveszteni s megtartanánk örökre: az élet valahol játék… S a játék akkor igazi, ha könnyedén, őszintén, és nem véresen komolyan játsszuk – néha másokat is engedve nyerni!

Molnár Éva Zsófia