03 Jun Kiegészítés az ápr. 28-i Alfa TV interjúhoz
Ízelítő a válaszokból:
1. Többen megjegyezték, hogy egyáltalán nem látszom betegnek.
A KIÚT lényege: nem kell az embernek magának is betegnek lenni és látszani, attól, hogy a teste beteg. A test „csak” hordozza közös lényegünk piciny részét, de elenyészően kicsiny az Egészhez képest… Ha megéljük az Egész perspektíváját, ami (definíció szerint) EGÉSZséges, még beteg testben is lehetünk lényegében EGÉSZségesek! Azt is hozzáteszem (mint mondtam is), időnként nekem is tele van a hócipőm – de többségében sikerül elfogadom a pillanatnyi helyzetet, és ÉLEK, nem TÚLÉLEK!
2. Mit tanított még „könyörtelen tanítómesterem”, az SM (az említetteken: a materializmus hiányosságai; a körülményeknél, sőt az egészségnél is fontosabb a tudatosság)?
A bizonytalanság elfogadását:
„A bizonytalanság kénytelen elfogadását az SM egyik legnagyobb ajándékaként tartom számon. Micsoda megkönnyebbülés és szabadság, megengedni a sorsnak, hogy tegye a dolgát, amellett, hogy persze én is megteszem a tőlem telhetőt! Elengedni a görcsös biztonságra való törekvést, ami előbb-utóbb úgyis halálra van ítélve. Felszabadulni a félelemtől, hogy mi lesz, ha…, és könnyedén venni, hogy majd kiderül. Nem teletömni a fejem a jövő ezerféle lehetőségével, amiből simán az ezeregyedik jöhet be, és felszabadult, tágas tudattal arra figyelni, ami most játszódik, ami most van! Nem lemaradni az életről, hanem megélni – ÉLNI!”
(idézet a „Kiút a korlátok közül” c. könyvből)
Minden lehetőség, még a betegség is:
„Az élet történései mind-mind lehetőségek…A kellemesek arra, hogy örülj és föltöltődj, a kellemetlenek pedig arra, hogy emberileg fejlődj. Az igazi életművészet a nehézségekben meglátni a kihívást, a lehetőséget.”
(idézet a készülő könyvemből)
Sorry, the comment form is closed at this time.